Farkas Mariann

Számomra a dajkaság egy keretet ad az óvónői munkának. Legfőképp technikai szinten egészíti ki azt, így segítve a nevelőmunkát.

Egy dajka kicsit olyan, mint egy jó nagymama. Mindig segít, mindig kéznél van, szinte hívás nélkül ott terem, ahol kell. Reggelit és uzsonnát készít, mosogat és tereget, festékes ecseteket öblítget és játékokat rámolgat, gyerekeket öltöztet és pici maszatos kezeket tisztogat, de legfőképp: SZERET. Így, csupa-csupa nagy betűvel.

Óv és védelmez, könnyeket törölget a kicsi arcocskákról, bánatot old, nemcsak cipőfűzőt és vigasztal. Együtt nevet, örül, játszik a gyerekekkel és velük együtt rajzolgat, ha kell unikornist, vízen úszó vitorlást, kicsi piros autót és sok mókás figurát. Melléjük ül a földre, garázst épít és autóutakat, babaházat, ...meg álmokat.

Egy dajka fő segítőtársa a FELTÉTEL NÉLKÜLI SZERETET, amiből csak ad, ad, ad. Ebben a munkában az a szép, hogy ebből sokat vissza is kap. Minden gyerekekkel eltöltött nap egy ajándék, mert itt a jelenben kézen fogni a jövőt, egy csoda, egy „Csip-Csup Csoda".