Hagyományaink

Óvodánk már több, mint két évtizedes múltja hagyományokat teremtett. Az ünnepek meghittsége, a ráhangolódás, a hozzá kapcsolódó együttes készülődés – óvoda ünneplőbe öltöztetése, az ünnepi öltözék, a különböző népköltészeti, és irodalmi, ének-zenei alkotások, kézműves tevékenységek mind-mind az összetartozás élményét segítik, alakítják. Nemcsak a kicsik, de a felnőttek számára is fontos, hogy a hétköznapok közé varázslatos ünnepnapok adjanak további lendületet, legyen lehetőség a kreativitásra, az egymásra figyelésre, apró meglepetésekre, örömteli, meghitt pillanatokra és nemzeti kultúránk felelevenítésére.

A nevelési évben az alábbi ünnepek, jeles napok és egyéb rendezvények segítik a közösségi nevelést, az egymás megismerését, illetve értékteremtő lehetőséget ad, segít a nemzeti identitástudat kialakításában, megőrzésében, az anyanyelvünk, a néphagyományaink megismerésében és megőrzésében, és egyéb értékek közvetítésére:

Szeptember:

Csip-Csup kicsik avatása – kerti mulatság – közös éneklés, játék, mozgás – új óvodásaink és szüleik ünnepélyes befogadása

Jeles napok:

  • Szeptember 29. Mihálynapi vásár
  • Szeptember 30. Népmese napja

Október

Az őszi betakarítási munkák megismerése, az ezzel kapcsolatos teendők bemutatása - almaszüret, szőlőszüreti mulatság.

Október 23. - Megemlékezés nemzeti ünnepünkön.

Jeles nap: Október 4.az „Állatok Világnapja"

November

Jeles nap:Márton-napi vigadalom - délután, szülőkkel együtt kerül megrendezésre. Néphagyományőrző program, apró kis kezek készíttette ajándékok, portékák létrehozásával "vásár" rendezése, TÉKA-együttes táncházával, gyermekekkel közösen sütött süteményekkel, egyéb finom falatokkal igazi vásári hangulattal.

December

  • Mikulás várás hangulata
  • Luca-nap - TÉKA-együttes táncházzal, búzaültetéssel, néphagyományok felelevenítésével
  • Adventi készülődés szülőkkel - délutáni kézműveskedés, ünnepi ráhangolódás közösen a családokkal
  • Karácsonyi ünnep - Meghitt, családias köszöntése az ünnepnek, versek, mesék, ünnepi énekek-mondókák, dramatikus játékok segítségével. Délután gyertyagyújtás és közös ünnepi hangulat a szülőkkel.

Január

Anya-Apa mesélj nekünk! Ebben a téli hónapban jól esik a kuckózás – egy finom tea, kis együtt sütött sütemény – és MESE! Lehetőség van a szülők bevonásával délutáni mesemondó-körben mesélni a gyermekcsoportoknak. „Mi sem lehet meghittebb, ha Anya, vagy Apa mesél az óvodában nekem, és a társaimnak?" – ez minden gyermek vágya! Nálunk lehetőséget kapnak a vállalkozó szellemű szülők erre, és kicsit kipróbálhatják, milyen érzés óvodapedagógusnak lenni! 😊

Február

Farsang az óvodában - Zenés-műsoros délelőtt jelmezbemutatóval, sok játékkal, mókával - délután szülőkkel közös télbúcsúztató Kisze-báb égetéssel az udvaron, közös TÉKA-táncházzal.

Március

„Egészség-hét" az óvodában - egy héten át különböző módon sor kerül az egészséges életmódra nevelés témakörében az ismeretszerzésre. Meghívott szakemberek segítségével délutánonként a szülők is választ kaphatnak kérdéseikre.

Március 15.- Nemzeti ünnepünk méltó megünneplése

Jeles nap:Március 22. Víz világnapja

Április

Jeles nap: Április 22. A Föld Napja

  • Húsvéti népszokások – „Keresd a hímes tojást" – játékos mozgásos tevékenység, néphagyományőrzés – kisfiúk kölnivel, kislányok hímes tojással érkeznek óvodába
  • Kirándulások, kerti rendezvények szervezése

Május

Anyák napja – édesanyák köszöntése – az óvodapedagógusok szervezése nyomán meglepetés pillanatok és meghitt percek megteremtése édesanyák, nagymamák vendégül látásával.

Apák napja - játékos sportvetélkedő az óvoda udvarán – Az Édesapák lehetőséget kapnak arra, hogy ezen a napon gyermekükkel mókás ügyességi versenyen együtt játszhassanak – ritka és értékes óvodai pillanatok ezek nemcsak a gyermekek, de a felnőttek számára is!

Jeles nap: - Május 10. Madarak és Fák Napja

Június

Évzáró – Ballagás - iskolába készülő nagyjaink elbúcsúztatása – versekkel, énekekkel, virággal és meglepetéssel búcsúzunk: a kisebbek a nagyoktól, és a nagyok a kisebbektől, az óvoda dolgozóitól és az óvodától

Gyermeknapi programok, kirándulások

SZÍNHÁZ - KONCERT

Óvodánkba rendszeresen szervezünk énekes-zenés, mesés, táncos színielőadásokat – meghívott vendégszereplőkkel, színtársulatokkal, bohócokkal.

Ám mi magunk is képesek vagyunk színházat varázsolni, - óvodánkban a tehetséggondozás egyik lehetősége a GYERMEK SZÍNJÁTSZÓKÖR, mely nemcsak a tehetséges gyermekek számára ad lehetőséget, de olykor terápiás hatású is! Rendszeres előadásaikkal örvendeztetik meg az óvodai gyermek-szülő közösséget!

A SZÜLŐI-Színtársulat fergeteges előadása pedig minden APÁK -Napja alkalmából okoz nem kis derültséget és kedves hangulatot! A már több éve elballagott, iskolás gyermekeink szülei is visszatérnek egy-egy szerep kedvéért óvodánkba – mindez mutatja ezen rendezvényeink közösségkovácsoló hatását!

KIRÁNDULÁSOK

Napjainkban egyre több szülő kérdezi, kirándulunk-e? Érezzük a féltést, a kérdést, vajon tudjuk-e garantálni a gyermekek biztonságát egy-egy kirándulás alkalmával? Megértjük aggodalmaikat, hiszen kimegyünk az óvoda biztonságot adó falai közül, és idegen terepen, hatalmas térben, járművekkel, közlekedésben részt véve jutunk el egy-egy kirándulóhelyre. Pedig mindez megannyi élményt jelent a kicsiknek, melyeket azután egy-egy tevékenységben feldolgozunk, felidézzük, emlékezünk rá, megpróbáljuk lerajzolni, lefesteni, különböző vizuális technikákkal megörökíteni – fejlődik emlékezetük, figyelmük, szocialitásuk, együttműködésük, beszédkészségük, élményekkel gazdagodnak. Kár lenne kihagyni! Biztonságos közlekedéssel, általában külön autóbusszal megyünk, mindenre figyelő nevelőtestületünk garantálja a kicsik biztonságát! Felkészülten indulunk el: pótruhák, takarók, száraz - nedves törlőkendők, eü.-felszerelés, elemózsia, gyümölcs, kis harapnivaló, és tea kerül az úticsomagunkba. A kicsik karszalagot viselnek az óvoda elérhetőségével – ám soha nem volt még szükség erre! 😊 Óvodapedagógusaink mellett a dadus-nénik is kísérői a csoportoknak, így egy felnőttre átlagosan öt kisgyermek jut – ők név szerint vannak delegálva egy-egy kísérőhöz. Így mindenkinek mindössze öt kisgyermekre kell vigyáznia! 😊

Alkalmanként kirándulni visszük a gyerekeket, pl. Dobogókő, Normafa, Visegrád, budakeszi Vadas-park, de messzebbre is merészkedünk, amennyiben a szülők közössége ezt támogatja: lovasbemutatóra ill. lovas-kocsikázásra, balatoni kirándulásra is nyitottak vagyunk! Ezek díjait előre egyeztetjük – évente a szülői értekezleten megszavaztatjuk.

A nagyobbakkal megismertetjük a közlekedési eszközöket, a biztonságos utcai és tömegközlekedés szabályait ismerniük kell, mire iskolába mennek, hiszen ott már egy-egy kisebb kirándulást tömegközlekedéssel tesznek meg! Rövid távokon próbáluk ezt megtanítani a nagyobbaknak – pl. trolival elmegyünk a közeli piacra, vásárolunk, - így nemcsak közlekedünk, de egyéb ismeretekre is szert teszünk ezzel. A közeli könyvtár és egyéb lehetőségek látogatása is jó alkalom egy-egy BKV-s közlekedésre. A kirándulásokhoz minden esetben írásos szülői beleegyezést kérünk!